Rossz időben kockulni, hej, de jó!

>> 2010. május 18.

És ha igazán belegondolunk, nem is nagyon van más alternatívánk. Ezért is szeretnék egy kis történetet megosztani azokkal, akiknek hozzám hasonlóan nem jött meg a kedve strandra menni a ragyogóan szép esős orkánban ami odakint zajlik.

Ilyen időben az ember amúgy is hajlamos a gép közelében időzni, elővenni a régen elfeledett játékokat, újra átélni a jól ismert kalandokat, egyszóval kihúzni ép ésszel addig, míg a cserepadról végre felpattan a jó idő.

Így tettem én is, barátommal összeültünk egy házi rendezésű, exklúzív, 2 személyes hálóparty-ra, ahol hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy Sid Meier egyik klasszikusával, a Civilization sorozat 4. részével fogjuk elütni az időnket, mindezt úgy, hogy a méltán híres játéksorozathoz eddig közünk még soha nem volt.


Valós idejű stratégiához szokott agyunk teljes erejéből küzdött az egyszerű és nagyszerű körökre osztott stratégia alapelveinek befogadásán, ami hosszas tanulási görbével párosult.
A gép még óvodás nehézségi fokozatban is okozott kellemetlen meglepetéseket, amelyet csak a jó idő - jelen esetben villámlás, szélvihar és égszakadás - tudott volna feledtetni.

Amikor már csaknem 8 órája játszottuk a játékot, és Kr.u. 1500 környékén jártunk, már nem tépett szét minket az ambíció, hogy igába hajtsuk a világ többi részét, tudva, hogy kb. félidőben járhatunk, így bedobtuk a törölközőt.



Lefeküdtünk aludni, és bár ha öntudatlanul is, de ezen éjszaka alatt értettük meg igazán a körökre osztott stratégia és a Civilization sorozat valódi szépségét.

Ezt nem is lehet igazán hitelesen elmesélni, viszont aki átélte, az tudja miről beszélek, amikor azt mondom, hogy mindketten szó szerint körökre osztva álmodtunk.

Egy egész este körökre osztva, egy egész világ az álmodban négyzetrácsokkal szabdalva, sétálni az utcában, de csak egy négyzetet haladni körönként, táncolni lépésenkénti szünetekkel... leírhatatlan - vagy "mászterkárdosan" szólva: PRICELESS.

Abból kiindulva, hogy mindketten ugyanolyan módon álmodtunk, és erre egyikünk se számított, ez a Sid bátyó tényleg tudhat valamit, és őszíntén szólva kíváncsi lennék egy hasonló teszt eredményére - csak ezúttal jóval több résztvevővel, hogy kiderítsük, hogy Meier úrnak valójában meddig is ér el a keze...

http://www.civilization.com/
http://store.steampowered.com/app/3900/


Tovább a teljes cikkre....

Acer Aspire 5315 hardveres virtualizáció engedélyezése

>> 2010. május 4.

Ha Acer Aspire 5315 tulajdonosok vagyunk, és olyan processzort tettünk a gépbe, ami támogatja a hardveres virtualizációt (Intel VT-x), akkor azt vehetjük észre, hogy minden próbálkozás ellenére nem tudjuk engedélyezni ezt a funkciót. Ezt a gyártó a BIOS-on keresztül korlátozza, de az alábbi leírás segítségével ez kikerülhető, és a hardveres virtualizáció bekapcsolhatóvá válik.

A hardveres virtualizáció a virtuális gépek futtatásakor lehet előnyös, hiszen sok esetben felgyorsítja annak működését, más esetben még alapkövetelmény is (Windows 7 XP mód). Ha ezt a képességét a processzorunknak engedélyezni szeretnénk (olyan processzor kell, ami erre képes, a gyári Celeron nem tudja), akkor csak töltsük le az alábbi csomagolt fájlt, csomagoljuk ki, és futtassuk le az InsydeFlash.exe fájlt, és engedélyezzük a BIOS flashelését. Ennek hatására a legfrissebb BIOS-t kapjuk meg, némi hackel fűszerezve, így a BIOS menüjében sok új lehetőség válik elérhetővé, köztük a hardveres virtualizáció engedélyezése is. Az esetleges károkért felelősséget nem vállalunk!


Tovább a teljes cikkre....

Kapcsolat

In4Sane™ Blog © 2013 - http://i4s.hu

Ha kérdésed, problémád, vagy egyéb észrevételed akadna, akkor írj bátran oldalunk email címére, és amint tudunk válaszolunk.

Jelentkezés

Az i4s csapat folyamatosan várja vállalkozó kedvű BLOGGERek jelentkezését az oldal e-mail címén. Ha csak egy kicsit is érdekel a lehetőség, ne habozz, küldj nekünk üzenetet és mi tájékoztatunk a követelményekről és az egyéb részletekről.

i4s infó

Ha a főoldal nem működne, vagy egyéb háttérinformációkra vagy kíváncsi, látogasd meg Twitter csatornánkat az i4s Twitter linkre kattintva. Oldalunkat "lájkolhatod" Facebook-on, valamint "+-olhatod" a Google Plus-on is.
Az oldalon közölt screencastok, illetve videók megtekinthetőek az oldal YouTube csatornáján: i4s YouTube.
A közelgő fontos eseményekre az i4s naptárjából készülhetsz fel.

  © Webnolia - Blogger --> i4s.hu - In4Sane™ Blog © 2008-2015

Vissza a lap TETEJÉRE