The Orange Box - értékelés (PS3)

>> 2008. november 12.


Üdvözlet Bloglakók!

A mai napon az FPS és a játéktörténelem egyik darabját fogjuk górcső alá venni, a Valve által megalkotott és az EA által kiadott The Orange Box című játékcsomagot PS3-ra. Azért játékcsomag, mert egészen rendkívüli módon 5 teljes értékű játékot tartalmaz egynek az áráért. A játékok: Half Life 2, Half Life 2: Episode One, Half Life 2: Episode Two, Team Fortress 2 és a Portal.

Ezek mindegyike külön külön is megérne egy misét, de egyben elsöprő erőt alkothatnak, ha jól használják ki a bennük rejlő lehetőségeket. Mielőtt tesztelhettem volna a Playstation 3-ra megjelent csomagot, már túljutottam a PC-re kiadott Orange Boxon, ami etalonnak számít a kiadások között, így majd kiemelem a főbb különbségeket a verziók között. /igen, a játékot megszereztem az incidens után, még ha nem is megvétel útján /
Az elrettentő erő a megvásárlás előtt, amit én is tapasztaltam, az a negatív vélemény, mely szerint ez az egyik legrosszabban optimalizált játék PS3-ra. (állítólag nem nagyon foglalkoztak vele és egy külsős csapattal portoltatták át a sony konzoljára, amit végül az EA(?!) adott ki) Emiatt én is sokáig gondolkodtam a beruházáson, de mivel a PC-s verzió nagyon jól sikerült, és a Half Life nem lehet rossz, csak úgy alapból sem, ráadásként még pár extra játék is jár hozzá... ezért mégis csak belementem az üzletbe. Kíváncsi voltam, hogy a rossz optimalizáció mennyire ronthat el egy kiváló játékot, és a Half Life-nak és társainak lesz e annyi erejük, hogy pozitív irányba billentsék a mérleg nyelvét. Lássuk hát, Dr. Freeman...

A csomagot kibontva, megtalálhatjuk a 33 oldalas angol nyelvű útmutatót, amiben én személy szerint nem találtam sok hasznos információt, viszont a játékkal először ismerkedőknek jól jöhet, az irányítás, a játékok működése, és a hasznos tippek van itt részletezve.
A Blu-ray disc-et a meghajtóba helyezve, meg is kezdhetjük a játék telepítését, ami a hivatalos adatok szerint 452MB-ot fog lefoglalni merevlemezünkből. Ehhez még hozzá jönnek az egyéb frissítések, rögtön egy a telepítés után (125MB), és a mentések. A játék 720p-s, vagyis a játékban a vertikális (függőleges) felbontás 720 pixel lesz, míg a horizontális (vízszintes) felbontás 1280 pixel. A grafikára nem lehet panasz, a Valve által fejlesztett Source motor letisztult és szép vizuális élményben részesít minket.

Miután minden művelet befejeződött, elindithatjuk a játékot és ha megnéztük az EA és a Valve logóját egy főmenübe érkezünk. Innen választhatjuk ki az 5 játék egyikét. Háttérként, ahogy ezt már a HL esetében megszokhattuk, egy élő City 17 főtér képet kapunk. A menü dinamikus és gyors, és a kiválasztás után el is kezd töltődni az adott játék.

/a játékcímekre katintva in-game videókat érhetünk el/

Half Life 2:
Az első tesztalanyunk a méltán híres folytatás, Black Mesa után a következő katasztrófa helyszínén, City 17-ben játszódó HL2. A sztori és a játékmenet zseniális. Ezt nem is nagyon részletezném tovább, inkább koncentráljunk a különbségekre. FPS-t mindig is fura lesz konzolon játszani. Ez tény. Meg kell szokni. A célkereszt ezért mint olyan, nem is létezik. Inkább hívnám célkörnek, ami minden tárgyat automatikusan lő, ha az belekerült a körbe. Az automatikus kisegítés nélkül valószínüleg halottak lennénk a játékban, így, hogy van, az jó és nem is zavaró, sőt, konzolon elengedhetetlen. Hasznosnak találtam még a célkereszt melletti kijelzőket, amik az életerőnket és a töltények mennyiségét jelzik, így a csata közben is jól informáltak maradunk a muníció tekintetében. Ami szokatlan, hogy ha belső tereken bolyongunk, könnyen veszthetjük el az irányérzékünket, így mondhatni nehezítés kerül a játékba. Itt nincsen hirtelen hátrafordulás és vissza. Ez a művelet bizony másodperceket vesz el tőlünk, így néha nagyon meglepő tud lenni, amikor egy ellen hátulról öl minket, de mi észre sem vettük. Sokszor történt a játék folyamán, hogy egy ügyességi résznél komolyan izgultam, hogy meg tudom e csinálni, míg ez PC-n nem fordult elő (a járművel ugratós részeknél mindig kétséges volt, hogy eltalálom e a rámpát). A másik, hogy a katonákhoz PC-n általában 2, maximum 3 golyóra volt szükségem pisztolynál, mert csak fejre lőttem. Itt nem ritka a teljes tár/katona átlag sem, de az átlag az a fél tár (persze távolságfüggő). Ebből kifolyólag PS3-ban nehezebb továbbjutni az ellenfeleken, mint PC-n, ezért a fegyverekben is több golyó található alapból, mint a számítógépes verziónál.
A másik, érzésem szerint gyengére sikerült rész, az, amit a legjobban lehetett volna megcsinálni konzolra, a járművezetési rész. Bal analóg karral irányítjuk a járműt, jobb analóg karral pedig nézelődünk. A lényeg, hogy az egész nem tökéletes együtt, sőt, sok bosszantó percet szerzett nekem. Látszik, hogy a fejlesztőket nem érdekelte, hogy a játékos hányszor próbál újrajátszani egy pályát egy kis hiba miatt amit az irányítás pontatlansága okozott... de ezeken felül is roppant izgalmas és érdekes a játék, és nehéz tőle elszakadni, mert az atmoszféra, a sztori és az akció odaszögez a képernyő elé. Ugyanakkor megjegyezném, hogy sajnos egyik Half Life epizód sem támogatja a rezgő módot és a Sixaxis irányítást.

Half Life: Episode One és Two:
A két epizódot egybevettem, a lényeges különbség itt a sztoriban található a két rész között, és az , hogy a második részben több nyitott, szabad teret találhatunk, amire majd később kitérek. A HDR effekt megjelenését köszönthetjük innen, növelve a vizuális élményt. A sztori szokás szerint elsőosztályú. A HL2-höz leírtakat nyugodtan vehetjük ide is, különösen, hogy főleg az episode two-ban sokat fogjuk használni járművünket, így az ebből adódó szokatlan kezeléssel is szembe kell néznünk.
Nos, az a helyzet, hogy már a HL2-nél is találhatunk fura fps visszaesési problémákat. Robbanásoknál, hirtelen fordulásoknál a gép bizony néha megakad. Ez a probléma egyenes arányban növekszik az epizódok számával, de mindig a játszható kategóriában tartva a játékot.
És el is érkeztünk az optimalizálási problémához. Valóban vannak gondok, és ezek csak azért gondok, mert Playstation-ön, főleg nem a 3-ason, nem ezt várja el az embert. Itt tökéletesen és tükörsimán futó játékokat szeretnénk látni a legnagyobb robbanások mellett is. Ez itt nem jött össze, de nem lesz rosszabb, mint mondjuk egy átlagos számítógépen. Sőt, csak egy pár képkockára akad meg a kép, és nem tovább, szóval szerintem ez jobb volt összhatásban, mint anno az én masinámon. A játék stabilnak mondható, eddig még nem volt fura lefagyás és kilépés, nem úgy mint a gépemen, ahol sokszor szívtam emiatt. Összességében, miután belemerültünk a sztoriba már fel sem fog tűnni, hogy itt-ott megakad a játék, és nem fog minket megzavarni a játékélményben. A másik kritika a fejlesztőket a töltésidő hosszúsága miatt érte. Bátran állíthatom, hogy nem hosszabb, mint PC-n, sőt, sokkal rövidebb is, csak konzolon nem ehhez van szokva az ember ami érthető is. Végeredményként azt mondhatom meg lehet szokni, ez is pont a még elviselhető, és pont nem zavaró kategórián belül van.

Team Fortress 2:
A csapatorientált multik egyik királya ő kérem szépen, a "csapatos erőd" második része. Szintén el lehet róla mondani a szokásos gondot, az FPS-ek problémáját konzolon. Szokható irányítás, de nem lesz egyszerű. Pontos és gyors fejlövésekre csak hosszas gyakorlás után számítsunk. A grafika roppant jól el van találva és illik a játék légköréhez, ami rendkívül hangulatos. A zene plusz pont, a karakterek szintén, minden nagyon jól összeillik. Mestermunka. Igazán PC-n mutatja ki a foga fehérjét, de egyedülálló játékélményt nyújt PS3-ra is, igazán ajánlott kipróbálni, főként haverokkal egy csapatban, headset-tel.

Portal:
Na ez az a játék, amiért önmagában is megéri megvenni az Orange Box-ot. Forradalmian új játékmenet, kreatív megvalósítás és elképesztően jó történet, valamint a talán a számítógépes játékokban valaha volt legjobb fekete és cinikus humor jellemzi a játékot. A sztori egy film történetének is elmenne, kicsit talán amolyan "A kocka" beütése van, de ezerszer jobb annál. Ennél a játéknál éreztem először, hogy az irányítás is rendben van, és sokkal jobban élvezem itt a játékot, mint PC-n. Stabilan és zökkenésmentesen fut (eltekintve egy miliszekundumnyi lassulást néha, amikor ott akarunk portált nyitni, ahol nem lehet, de ez is 1 pályán max egyszer). A grafika szerintem szép, a hangulat prémium kategóriás, és GLaDOS (a számítógép) monológjaira nincsenek is szavak, annyira jó, hát még a búcsúdal. :) Ha még nempróbáltad ki, már csak emiatt is kötelező az Orange Box.

Konklúzióként elmondhatom, hogy bizony túl erős ahhoz ez a csomag így egyben, hogy figyelmen kívül hagyjuk, főleg ilyen árban. Igaz megvannak a hibái, nem tökéletes, de a játékélmény és a belső univerzum kidolgozottsága mindent feledtet. Erősen ajánlott, sőt kihagyhatatlan, ha nem is PS3-ra, de PC-re biztosan. De ha egyszer belelendültünk, már azt se fogjuk tudni, hogy most éppen melyik platformon játsszunk... mert igazából lényegtelen is, itt a játék a lényeg, és az Orange Box csak ebből áll.

/és végül dr. freeman szerepében :) /


1 megjegyzés:

Makói Krisztián 2008. november 12. 22:57  

akit érdekel, annak itt egy friss screenshot a készülőben lévő half life 3-ról... a grafikára érdemes figyelni. :)

link: http://www.s427.ch/utils/steam/HalfLife3b.jpg

Megjegyzés küldése

Kapcsolat

In4Sane™ Blog © 2013 - http://i4s.hu

Ha kérdésed, problémád, vagy egyéb észrevételed akadna, akkor írj bátran oldalunk email címére, és amint tudunk válaszolunk.

Jelentkezés

Az i4s csapat folyamatosan várja vállalkozó kedvű BLOGGERek jelentkezését az oldal e-mail címén. Ha csak egy kicsit is érdekel a lehetőség, ne habozz, küldj nekünk üzenetet és mi tájékoztatunk a követelményekről és az egyéb részletekről.

i4s infó

Ha a főoldal nem működne, vagy egyéb háttérinformációkra vagy kíváncsi, látogasd meg Twitter csatornánkat az i4s Twitter linkre kattintva. Oldalunkat "lájkolhatod" Facebook-on, valamint "+-olhatod" a Google Plus-on is.
Az oldalon közölt screencastok, illetve videók megtekinthetőek az oldal YouTube csatornáján: i4s YouTube.
A közelgő fontos eseményekre az i4s naptárjából készülhetsz fel.

  © Webnolia - Blogger --> i4s.hu - In4Sane™ Blog © 2008-2015

Vissza a lap TETEJÉRE