50/50

>> 2012. január 9.

Ha hirtelen megtudnád, hogy az életben maradásod esélyei lecsökkentek 50%-ra, milyen fontos gondolatok futnának át az agyadon? A legelső talán az, hogy mit szeretnél még megtenni az életben. De nyugalom. Ez nem egy „Bakancslista”, hanem egy realitásokban gazdag dráma-vígjáték kombó, a műfaji szélsőségek találkozása.


Elsőben a lebetegedett, „hátrákkal” küszködő Joseph Gordon-Levitt jeleskedik, aki az 500 Days of Summer óta nem volt ennyire hallgatag, a másodikban pedig Seth Rogen hozzá a szokásos „dickhead” karaktert, melyből nagyon kirobbantani már szerintem nem is nagyon lehet. A hangulati Stan és Pan így próbálják átvészelni a mindkettőjük számára nehéznek mondható kemoterápiás időszakot. Közben Levittnek (aka. Adam) van egy viszonylag idegesítő, ám szép, de a szívlapátért igencsak kiáltó barátnője, aki semmitmondó kis átlagpolgár életüket igyekszik mindig felrázni, ha kell, egy megcsalással. Adam szülei aggódnak, túltörődésnek tűnő tetteikkel csak Adamat idegesítik, majd találkozik egy doktorijára éppen nagyban készülő pszichiáter csajjal is, akiről már az elején lesüt, hogy komolyabb viszonyba fog keveredni Adam barátunkkal. Pont itt csúszik meg az egész: az elvárásaink beteljesednek.


A tragikomédia nagyon a helyén van, Adam nem próbál meg irreális kalandokba bonyolódni, nem megy át sci-fibe az egész, csak hagyja, hogy élete sodródjon a kikövezett útján, egyedül talán egy komolyabb döntést mer meghozni, de alapjaiban pont azt teszi, amit egy 27 éves fiatal, visszahúzódó srác tenne: vár. Seth Rogen bunkó kekeckedései és kihasználásnak tűnő baromságai lógnak ki talán kicsit a sztoriból, bár enélkül még snasszabb lenne a sztori, azonban a finoman vezetett cselekmény túlzásoktól mentes folyása egy egészen lágy feel good mozit tár elénk, melyhez hozzájárulnak a jól kiválasztott zenék is (Radiohead, The Walkmen, Pearl Jam). Igaz a kiszámíthatóság nagy sziklát tol elénk, de felveti a már fent említett kérdést is: mit szeretnél még megtenni az életben, ha megtudnád, hogy nemsokára meghalsz? Adam csupán boldog szeretne lenni a maga kis egyszerű módján, mint sokan mások. Mert az élet nem egy film.


Tovább a teljes cikkre....

American Horror Story

>> 2011. december 15.

Az FX csatorna október 5-én adta közre újdonsült horror és dráma köntösbe bugyolált rémsorozatát, az Amerikai horror történetet. A címből már lerí, hogy ismertebb klisékkel lesz dolgunk, azonban megvalósításban és a sorozatpaletta többijéhez viszonyítva merőben új vállalkozásba kezdett a csatorna, meglepően nagy sikerrel.

A filmes rovatba azért mertem beemelni ezt a szériát, mert érdekessége, hogy a mellékszálak hanyagolásával egészen filmszerű alkotást tudtak összehozni a készítői, akik nem mellesleg az a Ryan Murphy és Brad Falchuk, akik a Kés/alattot is jegyzik és ugyebár aki azt nézte, tudhatja, hogy elég beteg fantáziával áldotta meg az ég a srácokat.

Az alapszitu - ahogy mondottam - jól ismert mítoszon alapul, melyet már bejátszott az Evil Deadtől kezdve az Amityville-en át a Rém-rom is. Létezik egy ház, melynek lelke van és egyben lelkeket tart fogva. Ezek a halottak visszajárnak, kísértenek, gyilkolnak vagy arra késztetnek. A Harmon család Bostonból költözött Los Angelesbe, hogy a megcsalás fájdalmain és a vetélés okozta veszteségeken túl tegyék magukat és megmentsék a családot, de szépen lassan rájönnek, hogy önmagukat kell megmenteni. A családfő, Ben (Dylan McDermott) racionalista alkat, a tudomány embere – terapeutaként nem csoda -, így nem hisz a ház okozta túlvilági eseményekben, Vivien (Connie Britton) a tipikus családanya, akin a női őrület különböző fokozatai mennek át, melyet a környezete vált ki belőle és van Violet (Taissa Farmiga, Vera Farmiga szintén tehetséggel megáldott kishúga), a család feketebáránya, a tinédzser lány, aki emós felfogásával egy paradicsomi helyre talált új házuk „személyében”. A főszereplőkön kívül sokkal erősebb szálakat mozgatnak meg a mellékszereplők. A kissé őrült páciens, Tate (Evan Peters), akinek huncut mosolya minden tini lányt egyből ledönt a lábáról – gondolom. Az „alakváltó” háziasszony(ok) szerepében a jól bejáratott sorozatsztár, Frances Conroy (Sírhant művek) a maga mértéktartó odaadásával hátborzongató – na meg a félig vak szeme sem lágy gyerekdallamokat juttat az eszünkbe- , és ott van a férfiak által látott űberdomina mivolta, Alexandra Breckenridge (True Blood) alakításában. Azonban a mindenkit lejátszó és abszolút díjesélyes figura Constance, akit Jessica Lange, King Kong szerelme, a kifinomultság nagyasszonya játszik. Mértéktartó frusztráltsága, a szemeiből leledző titkok és a sejtelmes tettei önmagukban is kérdésáradatokat okoznak a nézőben, pedig ő is csak egy lecsúszott, a házban lakók által fogva tartott menthetetlen lélek…de legalább még él.

A mellékszereplők sziporkáznak, a felsoroltakon kívül még többen feltűnnek a sorozatban (a múltban ott lakott orvos és kedves felesége, a halott ikrek, a félig megégett ember, stb.), de a nyomasztó hangulatért a speciális effektek is felelősek és a szépen megoldott „hatás trükkök”: ugrózoom, fényjáték technikák, ügyesen kevert zene/zaj frekvencia – bár az első részekben ezt kicsit túlzásba vitték. Emiatt lesz filmszerű, na meg műfajiságából adódóan eléggé megosztó, tehát aki a kezdeti ígéreteket félreértelmezi, az könnyen beleunhat a sorozat fonalainak lágy görgetésébe, hisz nem egy akció-thrillerel van dolgunk. Az átívelések hatásosak, ugyanis rengeteg kérdés merül fel részről részre a sorozat előrehaladtálva, azonban mindig több válasz adódik, mint ahány új kérdés merülne fel. Meggondoltan adagolt, abszolút karakterközpontú történet, azonban itt mindenkiben inkább a gonoszabbik énje kerül előtérbe. A sorozat és természetesen a mi örömünkre már be is rendelték a következő évadot, ami szintén 13 részre szól, ezen pedig izgulhatunk, hogy vajon hogyan zárják két hét múlva szerdán az egyre durvább vizuális doppinggal megáldott szériát – a készítők erről elárulták: „A gyengébb idegzetűeknek nem lesz ajánlott”.


Tovább a teljes cikkre....

Romantikus komédia mértéktartóan adagolva – Őrült, dilis, szerelem

>> 2011. november 25.

Az amerikai romkomoktól megszokhattuk, hogy mindig teljesíti, amit bevállal: néhol vicces, nagy szerelmi igazságokat dörgöl az orrunk alá, a második harmadban elsüti a mindennek vége szindrómát, végül mindenki jól jön ki a dolgokból. Itt sincs másképp, max. annyi különbséggel, hogy látványosan próbálja kikerülni a kliséket. Pont ez a baj.


Steve Carell tutyimutyi irodapatkány (melyik filmjében nem az?!), akit felesége (Julianne Moore) el akar hagyni, mivel megunta a férfiatlan ura tehetetlenségét, emiatt a férfi változtatni akar, márpedig ő megmutatja, ki az úr a háznál. Segítségéül Jacob (Ryan Gosling) szolgál, akit annyira túlszexualizáltak az írók, hogy látványosan sziporkázik a szerepben (vélhetően csak saját magát kellett eljátszania a vásznon). Csajozási tippek, tini szerelem, nagy összeröffenések a másik háta mögött, végül látványos kibékülés és „azéletmegytovább” lezárás.

Igazából sok ellenvetést nem tudok felhozni, hogy miért maradt ennyire középszerű ez a film az olykor felkacagtató jelenetei és Gosling határozott oltásai ellenére is, de leginkább a Carell által kimondott nagy igazság miatt, amelyet egy veszekedés után lő el, amikor megered a szánalomra serkentő, „szerelmetes” eső: „Micsoda közhely”. És valóban. Végig küszködik a film a frappáns fordulatokkal (egy nagy csattanó be is talál a közepébe), próbál reálisan gondolkodni az életről, a kapcsolatokról, a szerelemről, mindezek ellenére beveti a nagy közönség előtti szerelmes vallomás enyhén gyomorforgató taktikáját, amivel a korábban kitűzött célt is szem elől téveszti, miszerint ne legyünk már hasonlóak a korabeli, amcsi romkom nagyágyúkhoz. Gosling egyértelmű személyiségváltozása a film vége felé abszolút derékba töri a kellemesen szövögetett fonal ívét, helyette megmaradhatott volna az a macsó nagyágyú, akit az első háromnegyedben megismertünk. Meglepő módon hiába láttuk már ezerszer a mézesnyálas összedőléseket, mennek rá az emberek, hiszen egy randira mi sem ideálisabb, mint egy hasonló jellegű vígjáték, mely nem akar elgondolkodtatni, csak kikapcsolni, egymásra hangolni, mert ez kell a népnek: Happy end, mely után vélhetően soha többé nem beszélünk erről a filmről.


Tovább a teljes cikkre....

MegagigaSharktopusPythranha – A viziszörnyes agymenések oázisa

>> 2011. november 14.

A filmmaratonok ideális választása azok a „Zs” kategóriás horrorfilmek, melyeken haverjaiddal hülyére röhögheted magad a béna bevágások és az idétlen színészi játékok miatt. Megsúgom: ez direkt van és pontosan ebből a célból születtek is meg ezek a filmek.

Az amerikai The Asylum stúdió a „mockbusterek” ontására szakosodott. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a filmek, melyek egyértelműen a nagy blockbuster filmeket hivatottak kiparodizálni low budget költséggel és nyílt fricskával. Emiatt általában a történetek egy adott klisére épülnek fel, a csöcsök csak röpködnek a levegőbe némi vérrel és látványosan álvégtagokkal karöltve, valamint meg vannak azok a tipikus karakterek is, akikért anno Propp: A mese morfológiája című könyvében már elmondott egy áldást.


Nézzük végig azokat a (nem csak Arylumos) „monszterbaromságokat”, amiknek egymásból következő folytatásaikkal nem lehet betelni. Igyekszek kategóriákra szedni eme szösszeneteket, hogy könnyebb legyen a beszerezhetőség, illetve átláthatóvá váljanak a szörnyek érdekei, hogy mi mivel (vagy ki kivel?) csap össze, nehogy véletlen Kommandós Barbi vs. Vér Teddy maci mozit lessetek meg. A „mega” csoportba tartozik minden olyan szörny ami, baromi nagy. Általában felhőkarcoló nagyságúak, a vízben felső kameraállásból azonban mindig változó a méretük, szeretnek kiugrani a vízből, hogy elkapjanak levegőben repkedő dolgokat (pl. helikoptereket, repülőket, vagy innen-onnan kiugráló embereket), ezzel egyetemben megmutatni a teljes mértékben CGI-vel kompjúterizált testüket (a pixelhibák pedig előfordulnak, szóval nem, nem a szemünk káprázott). A Mega Piranha és a Mega Snake már önmagában is egy orgazmus közeli állapothoz juttatja a nézőt a maga passzív eleganciájával és a nézői reflexivitással való számolással, de az igazi mentális disztrójt a crossoverek hozzák meg. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a szörnyes filmek, amelyekben nem egy, hanem rögtön kettő mega, esetleg giga, azaz bazinagy és mégbazibb nagy mutánsok csapnak össze. Kedvencek közé tartozik a Mega Shark vs. Giant Octopus, a MegaShark vs. Crocosaurus, illetve a Mega Python vs. Gatoroid. Mindegyik gyöngyszem egy szemmágusként hat az agyra, ugyanis a drasztikusan elbénázott CGI-t korrekt módon a pofádba nyomják. Szeretnek, sőt, imádnak többször is dolgozni ugyanazzal a bevágással, így ad1. kevesebb a költségvetés, ad2. tök mindegy mit mutatnak, ugyanolyan gáz mindegyik beállítás. A poénokat ettől függetlenül szüntelenül árasztják komolyan vehetetlen színészi alakításaikkal (a Gatoroidban a csávó elröhögte magát, miközben a pixelpiton felzabálta a haverját, majd ciccentett az emlékére egy sört), de az abszolút kötelező sablonkaraktert a pornósku*vák hozzák, akik hozzászokva és rutinosan művelve eddigi szerepeiket, sikoltoznak, eltorzult arcokkal nyögnek és aktívan lihegnek a kamerába, miközben hátulról nyomja nekik egy……viziszörny, húsra éhezve. A gruppen pont ideálisan szemlélteti eme művek felépítését, hiszen a face to face csatákban az ember, az egyik csúnya szörny és a másik csúnya szörny egymást gyakják, ahol csak érik.
A következő kategória szintén az intimitást hozza előtérbe, hiszen az emberek hajkurászhatják az egyetlen, problémát jelentő szörnyet, ami viszont vagy egy buta vegyiakárminek köszönhetően hibriddé változott, vagy az őskorból feltámadva újjéledt, így megszülethettek azok a masterpiecek, mint a Sharktopus, a DinoShark, a jövőre érkező Piranhaconda és – a talán kivételt képező – Cápaember (Creature, ami annyiból nem tartozik a válogatás közé, hogy nem számít mockbusternek és nincs idióta címe, mint pl. Sharkman vagy Manshark). Ennél a kategóriánál egyértelműen a mutációért felelős látványt helyezik a középpontba, eleinte alig merik megmutatni a szörnyet, végül más sem látszik a képernyőn, csak a nyomorék CGI állat. Itt már szeretnek sok beállítással dolgozni, változatos öldökléseket bemutatni és sok okos, tudományos magyarázatot adni arra, hogy mitől válhattak ilyenné az egyedek.

És úgy érzem elérkezett az idő, hogy felsoroljam a tipikus karaktereket, akik általában előfordulnak ezekben a filmekben (főként Spielberg Cápájára hagyatkoznak a készítők, természetesen agyontúlzott változatban). A tudós, aki általában idejében figyelmeztet a veszélyre, de a többiek le se sza*ják, míg nem neki kell megoldania az egész katyvaszt, amit a hülye emberek maguknak kevertek. A boss, aki főként anyagi megfontolásból sosem hallgat az okosra, így miatta gyilkolhat meg annyi embert a pixelmonster. A híró, aki lehetőleg póló nélkül, fegyverrel és hat darab kockával a hasán szaladgál a film teljes játékideje alatt, hogy megmenthesse a másik tipikus karaktert, a lobogó keblű lányt, akit valamilyen véletlen folytán mindig megtalál az az átkozott mutáns, de végül mindketten megmenekülnek és dugnak egy jót.


A 100ból 1 kategóriába sorolnám azt az alkotást, mely az utóbbi idők viziszörnyes filmjei közül kiemelkedően teljesített, ez pedig a Piranha 3D. A dimenzióugrás miatt lényegesen jobb minőséggel operál, valamint sokkal több és poénosabb önfricskával rendelkezik, mint társai. Nem sokára érkezik a folytatás, a Piranha 3DD, a trailerje már kint is van. A szokásos Anaconda és Piranha sorozatokat pedig nem tisztem megemlíteni, hiszen azok csak a szokásos katasztrófa baromságok, amik nem feltétlen az agyzsibbasztás kedvéért készültek, és ezek között is található nézhető verzió, amik szintén nem jellemzőek a felsoroltakra.
Néha beugrik egy-egy sztár is a jobban odafigyelés kedvéért (pl. Lorenzo Lamas a Giant Octopusosba vagy Richard Dreyfuss a Piranha 3Dben), de ők már csak habok a tortán, pontok az i-n, tovább nem is fokozom.


Lehet párat kihagytam, de annyit mondhatok, ha „butaivósfilmnézőshaverokkalbarmulós” maratonra vágysz, ezeket kapd elő, nem csalódhatsz!


Tovább a teljes cikkre....

Azok a ’20-as évek show – Éjfélkor Párizsban

>> 2011. november 9.


Woody Allen legújabb filmjében régi témákat feszeget a maga neurotikus módján, azonban a hangulat és a környezet kedvenc városára és oly mélyen tisztelt évtizedére korlátozódik, ahol Gil (Owen Wilson, mint a rendező alteregója) rájön, hogy legboldogabb csak a nosztalgia városában lehet.
A mester mindig is a szélsőségek pengéjén lavírozott, enyhe skizofréniát kiváltva ezzel a döntésképtelenségével: New Yorktól való mélabús függése és a Párizsban elérhető művészi kiteljesedés vágya. Már a Hollywoodi történet végén is hőn szeretett Párizsáért mondott egy imát, itt kicsúcsosodik a szentélyállítás munkálata. Képzeljük el, hogy barangoló művészlélekként (természetesen íróként) és meg nem értett filozófusként céltalanul barangolunk a francia főváros kedves kis szűk utcácskáin, amikor egy régebbi típusú gépjárműből ki nem szól egy férfi, hogy szálljunk be és elszáguld velünk a ’20-as évek Párizsába. Minden nagy múltú alkotó felsorakozik az éjszakai mulatókban, és egzisztencialista problémákat vetnek fel műveikkel, emberekkel és az élettel kapcsolatban. Szórakoznak, iszogatnak és élvezik az értelmiségi körök életművészi státuszát – mintha egy rakat bölcsész elmélkedne arról, hogy mihez is kezdjenek a diplomájukkal.
A film egyvalamiben mindenképp tarol: atmoszférateremtésben. Felkarolja a legendássá vált művészeket: megjelenik Cole Porter, Ernest Hemingway, F. Scott Fitzgerald, T. S. Elliot, valamint Dali és Bunuel is (akinek az Öldöklő angyalra tett utalása egy mondatban összefoglalta a film lényegét: „De miért nem tudnak kijönni a szobából?”). Az éjszakák sajnos reggelre véget érnek, így vissza kell térnie a jelenbe menyasszonyához, Inezhez (Rachel McAdams). A régmúltban időközben Gil beleszeret a festők múzsájába, Adrianába (Marion Cotillard), azonban szerelmük beteljesülése halálra van ítélve, hiszen évtizedek választják el őket egymástól. Az álomra és a valóságra is történik valami utalás, azonban nem az a film lényege, hogy hősünkkel ezek a kiruccanások valóban megtörténnek-e, vagy csak vágyálmaiba menekül a felnőtté válás elől (házasság), hanem képeslapszerű emlékfilm a rendező tökéletesnek vélt világáról. Az élvezeti értéken talán az alapkonfliktus ronthat, ahol szintén egy összeférhetetlen pár kerül a középpontba, akik csak „elélik” az életet egymás mellett, ez pedig mindig ugyanúgy végződik Allen munkáiban. Emiatt sajnos kiszámítható a végkifejlet, összességében viszont egyetlen főszereplője van a filmnek és ez maga Párizs. Holnaptól bárki megtekintheti a mozikban
!


Tovább a teljes cikkre....

A klubkártyák haszna

Manapság már az ember minden boltban használhat valamiféle klubkártyát, ami különböző előnyökhöz juttat. Olcsóbb lesz a következő vásárlás, kupont kapsz ha összegyűl valamennyi pont, vagy éppen levásárolhatod a pontokat. A Decathlon nevű egységben is lehet efajta kártyát kapni (Hűségkártya), pontosabban csinálni magunknak, hiszen egy kihelyezett zebra kártyanyomtatóval magunk készíthetjük el a kártyát. Hogy ennek mi az előnye? Főként az, hogy minden vásárlási adata tárolódik rajta, így elméletben nem kell a blokk, de álljon itt az oldalukon közölt információk

SPORTRAJONGÓK KLUBJA
Legyen Ön is sportrajongó, és részesüljön a Decathlon kártyával járó számos kedvezményben!
- Blokk vagy számla nélküli termékcsere.
- Minőségi garancia vásárolt termékeire blokk és garanciajegy. nélkül
- Egyedi ajánlatok, kedvezmények, csak kártyatulajdonosoknak.
- Exkluzív információk sporteseményeinkről, akcióinkról.
- Minden vásárláskor használja kártyáját, gyűjtse pontjait, és hűségéért megjutalmazzuk!
Hogy miért csak elméletben? A minap visszavittem egy cipőt mely kezdte megadni magát, így a garanciaidőn belül cserés a darab. Vissza is vittem a terméket, viszont közölte az eladó, hogy jobb lenne ha a blokkot tudnám mutatni (a blokk az blokk). Kérdem én, akkor mi értelme egy kártyának, ha pont erre találták ki? Mivel az adat már digitális, könnyebb lenne egy korrekciós számlát csinálni. De hát még itt tartunk 2011-ben...

Remélem azzal mindenki tisztában van hogy ezek a kártyák nem azért vannak hogy nekünk jó legyen, hanem adatainkhoz könnyebb hozzáférést kapjanak a boltok, hiszen magunk visszük fel a számukra értékes adatokat, like facebook. És mi is lehetne értékesebb így 2011-ben mint az, hogy tudják a vásárlási szokásainkat, így célzott reklámokkal bombázhassanak.

U.i: A cipőt persze minden zokszó nélkül visszavették, az árát lelehetett vásárolni, így egy magasabb kategóriás cipővel távoztam némi készpénz kiegészítésével.


Tovább a teljes cikkre....

Call of Duty MW3

>> 2011. november 6.

Egy baromi jó előzetes így vasárnap estére a megjelenő Call of Duty MW3-hoz. Már ezért megéri megvenni, így kell ezt csinálni...


Tovább a teljes cikkre....

Technológiai szadizmus – Tetsuo, a Vasember (1989)

>> 2011. november 4.


A gépkorszak világában egy japán rendező, Shin'ya Tsukamoto úgy gondolta, hogy utópiáját nem egy cyborgoktól és csodajárművektől hemzsegő sci-fiben fogja elmesélni, hanem puritán világba helyezi horrorjának három főhősét, low budget költséggel és látványos stop motion technikával. A húsvér testek pedig kusza kábelek halmazává transzformálódnak, akárcsak a számítógép asztalunk mögötti fránya tyúkbélrengetegek.
Főszereplőnk elütött egy embert kedves neje társaságában, kinek testét nem a közeli korházba szállították, hanem a göröngyös árokba dobták le, megejtve még egy kis szexuális aktust is a jelenet zárásaként. Azonban az áldozat fémemberként visszatérve a hétköznapi életbe, kísérteni kezdi sofőrünket, aki önmaga is átváltozik. Eme látványvilágot ne képzeljük el túl neonosnak vagy minimál modernizációval felszereltnek, inkább a Videodromra (Cronenberg, 1983) jellemző biokibernetikus foszlányok képében jelennek meg, némi fémfétissel egybekötve (a gépi testek nyalogatása). Az alig 68 perces játékidőben a cyborgizáció egy olyan foka vetül elénk, amely sokkal negatívabb bármiféle jövőképnél. A szex is puszta szadomazoista cselekvés, a feleség hatalmas fémfallosszal magáévá teszi férjét a férfi rémálmában, mely előrevetítése annak a hatalmas fúrófallosznak, mellyel a férj a későbbiekben megöli feleségét. Az egész kisfilm mintha egy videóklip konvencióját követné tele ipari tecktontikus zenével és gépzajokkal, zörejekkel. A cselekmények nem mindig indokoltak, olykor zavaros az egész, akárcsak a világunkat behálózó kábelrengeteg. Arctalanná válnak hőseink, majd a küzdelem során egyesülnek egy új világ létrehozásának érdekében, ami a Végítélet eljövetelét szimbolizálja, azaz a Modern korét.
A filmet a nagy klasszikusokhoz – Andalúziai kutya (Bunuel, 1929) és Radírfej (Lynch, 1977) – szokták hasonlítani poszturbán privitivizmusa, a csavar húsba mártása és a szürreális kilátástalansága miatt, valamint a fekete-fehér képi világ is csak a szennyezettség mértékét fokozza. Az ezredforduló még nem volt a nyakunkon, de már géplázadásoktól tartottak a jövő gyermekei. Lehet, hogy igazuk volt? A Tetsuo későbbi folytatásaiból (Testkalapács, 1992 és The Bullet Man, 2009) kiderül.


Tovább a teljes cikkre....

Egy évig ingyenes indiai domain és tárhely

>> 2011. november 3.

A Google India akciót indított "India Get Online" néven, mely keretén belül a regisztráló felhasználóknak 1 évig ingyenes domain-t (a domain végződése .in lesz) és ingyenes tárhelyet biztosítanak. Az akcióban bárki részt vehet, az egyetlen megkötés hogy a regisztráció során meg kell adnunk az adószámunkat, ezzel próbálja kivédeni a Google a trükközni próbáló felhasználókat.
Az akció itt érhető el.


Tovább a teljes cikkre....

Hogyan képzelik a nagyok a jövőt?

>> 2011. november 2.

Biztos sokunknak vannak különböző víziói a jövőt illetően, és ez nincs máshogy a nagyvállalatoknál sem. A különbség az hogy amit ők vizionálnak azok mögött támogatás is van, és előbb lesz belőle egy kész termék, mint a mi kis otthoni álmodozásainkból. Ezen vizióját láthatjuk 3 nagyvállalatnak, hogy ők hogyan is képzelik el az életet a közeli jövőben. Mindenki döntse el maga hogy ő melyiket látná viszont,, a kommentekben várjuk az egyedi ötleteket, illetve megjegyzéseket...

Microsoft:


RIM:


És az Apple jelene:



Tovább a teljes cikkre....

Kapcsolat

In4Sane™ Blog © 2013 - http://i4s.hu

Ha kérdésed, problémád, vagy egyéb észrevételed akadna, akkor írj bátran oldalunk email címére, és amint tudunk válaszolunk.

Jelentkezés

Az i4s csapat folyamatosan várja vállalkozó kedvű BLOGGERek jelentkezését az oldal e-mail címén. Ha csak egy kicsit is érdekel a lehetőség, ne habozz, küldj nekünk üzenetet és mi tájékoztatunk a követelményekről és az egyéb részletekről.

i4s infó

Ha a főoldal nem működne, vagy egyéb háttérinformációkra vagy kíváncsi, látogasd meg Twitter csatornánkat az i4s Twitter linkre kattintva. Oldalunkat "lájkolhatod" Facebook-on, valamint "+-olhatod" a Google Plus-on is.
Az oldalon közölt screencastok, illetve videók megtekinthetőek az oldal YouTube csatornáján: i4s YouTube.
A közelgő fontos eseményekre az i4s naptárjából készülhetsz fel.

  © Webnolia - Blogger --> i4s.hu - In4Sane™ Blog © 2008-2015

Vissza a lap TETEJÉRE