Heti Windows - 5. rész

>> 2010. március 7.


A Heti Windows 5. részében szó lesz többek között a Windows Phone 7-re való frissítésről, a Microsoft fordítóprogramjáról, a böngészőválasztó körül lévő vitáról, és a Windows helyérzékelőjének beüzemeléséről is. Akinek felkeltettük az érdeklődését, az olvasson tovább.

A héten egy szomorú hírt közölt a Microsoft mobilos részlege a nagyvilággal, mely szerint az eddig piacon lévő Windows Mobile rendszert futtató készülékek közül egyik sem lesz alkalmas a Windows Phone 7 futtatására, így nem kapja meg ezt a frissítést. Sok készüléknél a teljesítmény vagy a kijelző hiányzik, de aki egy kicsit is jártasabb a témában az tudhatja, hogy egy HTC HD2 kaliberű gép azért bőven teljesít minden elvárást amit egy mobil rendszer követelhet. Ez így is van, de ez a készülék sem lesz a jelenlegi állás szerint hivatalosan frissítheti, hiszen a Windows Phone 7 futtatásához előírt 3 fizikai gomb hiányzik róla (pontosabban 1): visszalépés, készenléti kijelző elérése illetve a keresés gomb. Az utóbbi hiányzik a HD2-ről, így ő nem kapja a meg frissítést. Így marad a mostani csúcsgépeken a Windows Mobile 6.5.3 frissítések, ami az év végétől Windows Phone Classic néven fut majd tovább.


Az Opera bejelentette natív webböngészőjét Windows Mobile platformra, az Opera Minit. A Mini eddig is elérhető volt a rendszerre, de futtatásához a Java futtatókörnyezet megléte szükséges volt. Most enélkül is tökéletesen fog működni, sőt sok újdonságot fog hozni, és nativitása miatt a rendszeren tapasztalt futtatási sebessége is nőni fog, legalábbis az Opera állítása szerint. Aki leszeretné tölteni a natív Opera Minit, az erről a címről tudja beszerezni: [link]

A Microsoft online fordítóprogramja, a Bing Translator immáron magyar nyelvre is képes fordítani a különböző nyelvekről, a Google Fordítójához hasonló színvonalon. A fordítás során szavakat, mondatokat, vagy akár teljes weboldalakat is képes lefordítani a Bing Translator. A fordításnál a forrás nyelv megadása nem kötelező, hiszen a fordító megpróbálja ezt kitalálni nekünk. A fordító jelenleg több helyen is elérhető, a hivatalos weboldalon , Windows rendszerek alól egy widget segítségével, illetve az Internet Explorer 8-ba beépülő modulként. A Windows Live Messenger-ben is elérhetjük a fordító szolgáltatást, egyetlen hátulütője jelenleg, hogy ez még nem képes magyar nyelvre fordítani. Hogy Messengerben elérjük a fordítást, csupán a Microsoft által üzemeltet Live Messenger bot-ot kell felvenni a partnerek közé (mtbot@hotmail.com), így a neki küldött üzeneteket automatikusan lefordítja nekünk. Sőt ha ez nem lenne elég, akkor egy beszélgetésbe meghíva akár képes a partnerünkkel folytatott beszélgetés tolmácsolására is, így más nyelvet beszélőkkel is folytathatunk közös csevejeket.

Két új projektjét mutatta be a Microsoft a nagyközönség számára, a Translating Telephone-t és a Project Gustav-ot. Az Translating Telephone egy valós idejű fordítóprogram, mely a telefonbeszélgetéseket fordítja le a beszélgetők között, de egyelőre csak angol - német fordításokat tud a rendszer, de a későbbiekben várható a kibővítése. A Project Gustav lényege, hogy egy digitális rajzvászon és az azt vezérelni tudó speciális ecset segítségével bárki létrehozhat festményeket, immáron digitálisan. Az új technológiát az alábbi videón láthatjátok:



A Microsoft Internet Explorer következő verziója már nagy hangsúlyt fektet az SVG grafikákra és a HTML5-re, legalábbis ez derül ki a MIX 2010-es konferencia témájából. Az egyik előadás témaköre a "HTML5 most: a Web Markup jövője ma" lesz, amelynek előadója Molly Holzschlag (Opera Software), aki szerint a Microsoft várhatóan több HTML5-meglepetést is tartogat majd a konferenciára. Egy másik előadás a skálázható vektorgrafikával (SVG) fog foglalkozni, ennek az előadója Patrick Dengler, az IE rangidős programmenedzsere lesz. A HTML5 egyik fő célja, hogy a webes alkalmazásokhoz ne legyen szükség pluginek telepítésére, így számos biztonsági kockázat szűrhető ki (Adobe Flash), és ezen anyagok futtatása is jelentősen felgyorsulna.

A Microsoft már elkezdte a böngészőválasztójának terjesztését, mellyel a piaci versenyt kívánja biztosítani az EU-s piacon. Csodák csodájára, ECIS (European Committee for Interoperable Systems) már nem elégszik meg az EU-s piaccal, és szeretné kiterjeszteni az egész világra a böngészőválasztás lehetőségét. Ennek kapcsán felhívta a többi nemzet versenyhivatalának figyelmét, hogy mindenkit megillet a szabad böngészőválasztás, így szorgalmazzák a böngészőválasztó bevezetését.


A böngészőválasztóhoz meg egy hír kapcsolódik, mely szerint a kis böngészők készítői panaszt tettek az Európai Bizottságnál. Állításuk szerint a választható 12 böngésző közül az ő termékeik nem láthatóak jól, hiszen hogy mind a 12 lehetőség látszódjon, jobbra kell görgetni. „A böngészőválasztást felkínáló ablak komoly hiányossága, hogy a felhasználók számára nem derül ki egyértelműen, hogy az azonnal látható öt böngészőnél több közül választhatnak" - áll a hat háborgó gyártó, az Avant, a Flock, a Maxthon, a Slim, a Sleipnir és a Green Browser nyilatkozatában.


Megnyerte a Microsoft az Emma Alvarado elleni pert. A hölgy eredetileg azzal vádolta meg a szoftveróriást, hogy az megnehezítette, komplikálta és költségesebbé tette a Vistáról XP-re való downgradet, mivel a Lenovo 59,25$-t kér azért, hogy Vista-ról XP-re fokozza le a gépét. Ennek hátterében állítás szerint a Microsoft áll, de mint kiderült ez a Lenovo saját bevétele volt, így kívánta fedezni a munka és eszközköltséget.

A hazai FSF.hu alapítvány több hazai felhasználót képviselve szeretné elérni, hogy a Windows-t előretelepítve forgalmazott gépeknél a Windows ára visszaigényelhető legyen, több külföldi precedens példájára. "Bosszantó, hogy ugyan nem akarjuk használni az előre telepített operációs rendszert és szoftvereket, mégis kénytelenek vagyunk azokért fizetni. Ha a kiszemelt gép csak előre telepített rendszerrel vásárolható meg, akkor nincs más választás. Jelenleg. Az EU-ban több helyen lehetőség van a felesleges operációs rendszer és a többi előre telepített szoftver árának visszaigénylésére. Célunk, hogy hazánkban is legyen nyitva ez a lehetőség.”

A hazai Netacademia 3 napos Windows tanfolyamaira jelentkezők ingyenes Windows 7-et kapnak. A tanfolyamat ideje alatt a résztvevők többek között elsajátítják a Windows 7 kezelésének ismereteit, telepítését, menedzselését, hibák felderítését is kijavítását. A tanfolyam ára a 3 napra 189 000 Ft + ÁFA, mely most egy közel 100 000 Ft értékű Windows 7 Ultimate-t is tartalmaz.

A Secunia elvégzett egy felmérést, mely szerint egy átlagos Windows felhasználónak ötnaponta kell valamelyik szoftverjén frissítést végrehajtania. A felmérésből többek között az is kiderült, hogy átlagosan 60-nál több program van telepítve a gépekre, 20 különböző gyártótól. Véleményük szerint a gyártóknak egy közös patchelési rendszert kellene kidolgozniuk, hogy minden felhasználó könnyedén naprakészen tarthassa rendszerét.


Igazi sikertermék eddig a Windows 7, hiszen a megjelenése óta már 90 millió példányt értékesítettek belőle, ami napi lebontásban ~700 ezer szoftvert jelent. Az előd Vista öt hónap alatt 60 millió példányig jutott el 2007-ben, amikor még a recessziónak nyoma sem volt. A hazai felmérést végző Gemius Rankings adatai alapján a Windows 7 részesedésben már megelőzte az előd Windows Vista-t, hiszen míg a Windows 7-es 9,6%-al büszkélkedhet, addig a Vista csak 7,8%-ot tud. A mi adataink mást mutatnak, nálunk igen magas a Windows 7-et használók aránya. Az i4s.hu látogatottsága alapján a Windows-os felhasználókon belül a következő az eloszlás az elmúlt 1 hónapban: Windows 7 - 60,66%, Windows XP 33,39%, Windows Vista 5,65%.

Új sebezhetőségre bukkant egy lengyel biztonsági szakember az Internet Explorer-en belül. A hiba több éve létezik a webböngészőben, a hibát már vizsgálja a Microsoft. A hiba a webböngésző VBScript-kezelési rendellenességre vezethető vissza, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a winhlp32.exe elindításával tetszőleges, .hlp kiterjesztéssel rendelkező súgófájlok is megnyithatók legyenek. A hiba kihasználásához felhasználói segédlet is kell, hiszen meg kell nyomni az F1-es billentyűt a súgó előhívásához. A sebezhetőség Windows XP operációs rendszer (Vista/7 védve van) és az Internet Explorer 6/7/8-as verziója alatt léphet fel.


Jöhetnek a helyalapú alkalmazások Windows 7 rendszerhez, mivel a Geosense for Windows elsőként használja ki a Windows 7 helyérzékelős szolgáltatását. Több újdonság is érkezett a Windows 7-el, de kevés figyelmet kapott a helyérzékelési funkció, mivel a fejlesztők nem írtak rá külön modult, amivel ezt demonstrálni lehetett volna. Ezt próbálja meg orvosolni két független fejlesztő, Rafael Rivera és Long Zheng a Geosense for Windows beépülő moduljukkal. A technológia lényege, hogy a telepítése után az elérhető vezeték nélküli hálózatok, az IP cím és a Google Location Services megoldása alapján igyekszik meghatározni az adott számítógép helyét (legjobb eredményt WiFi elérés mellett produkálja). Fontos, hogy az installálás után engedélyezni kell a működését a Vezérlőpulton belül a "Hardver és Hang" lehetőségeknél a "Tartózkodási hely- és egyéb érzékelők" menüpont alatt, az operációs rendszer ugyanis a beleegyezésünk nélkül nem kezdi el használni. Geosense for Windows letöltése

Előző rész: Heti Windows - 4. rész

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Kapcsolat

In4Sane™ Blog © 2013 - http://i4s.hu

Ha kérdésed, problémád, vagy egyéb észrevételed akadna, akkor írj bátran oldalunk email címére, és amint tudunk válaszolunk.

Jelentkezés

Az i4s csapat folyamatosan várja vállalkozó kedvű BLOGGERek jelentkezését az oldal e-mail címén. Ha csak egy kicsit is érdekel a lehetőség, ne habozz, küldj nekünk üzenetet és mi tájékoztatunk a követelményekről és az egyéb részletekről.

i4s infó

Ha a főoldal nem működne, vagy egyéb háttérinformációkra vagy kíváncsi, látogasd meg Twitter csatornánkat az i4s Twitter linkre kattintva. Oldalunkat "lájkolhatod" Facebook-on, valamint "+-olhatod" a Google Plus-on is.
Az oldalon közölt screencastok, illetve videók megtekinthetőek az oldal YouTube csatornáján: i4s YouTube.
A közelgő fontos eseményekre az i4s naptárjából készülhetsz fel.

  © Webnolia - Blogger --> i4s.hu - In4Sane™ Blog © 2008-2015

Vissza a lap TETEJÉRE