Heti Windows - 4. rész

>> 2010. február 28.


A mai összefoglalóban szó lesz a Windows 7 kipróbálásának lehetőségéről annak telepítését mellőzve, egy a Microsoft vírusirtójára hajazó hamis programról, illetve a cég SPAM-ek elleni küzdelméről is, de még más érdekes hírekről is említést fogunk tenni, így érdemes lesz megint tovább olvasni ezt a kis heti összefoglalót.


A hamis vírusirtó

A napokban egy a Microsoft Security Essentials vírusirtójának sikerét meglovagoló ál-vírusirtó került fel az internetre, mely az eredetihez hasonló néven fut - Security Essentials 2010 - de semmilyen vírusirtási funkcióval nem rendelkezik. A Microsoft figyelmeztette a felhasználókat a hamis vírusirtó által hordozott biztonsági kockázatra, mely valójában Win32/Fakeinit trójai vírust tartalmaz.

A napokban a Microsoft 227 domént kapcsoltatott le az internetről egy virginiai bírósági döntés által. Természetesen ezzel nem a hatalmát demonstrálta a cég, hanem a SPAM-ek (kéretlen levelek) ellen kívánta felvenni a harcot. A lekapcsolt doméncímek a Waledac botnet néven elhíresült zombihálózatot menedzselték, melyek több mint 650 millió SPAM kiküldéséért volt tavaly felelős december 3-21 között, csak a Hotmailes fiókokra. A számítások szerint közel 90 ezer számítógép szabadult fel a botnet alól részlegesen. A fertőzött gépeken továbbra is megmarad a kártékony program, így a Microsoft felkér mindenkit, hogy használják a vírusvédelmüket aktívan.

A héten az Adobe kiadta a Flash Player 10.1 legújabb BETA-ját, mely kibővíti a Flash tartalmakat hardveresen gyorsító eszközök körét (GMA 500), így számos eszközön tehermentesíti majd a processzort, hála a grafikus kártyákban található számítási erőnek. Viszont a Windows Mobile 6.5 és kisebb verziószámú rendszer platformjára nem lesz elérhető a Flash 10.1, mivel ezen platform nem képes a futtatására az Adobe szerint, de a majd megjelenő Windows Phone 7 rendszerre elkészítik a fejlesztők. Adobe Flash 10.1 letöltése asztali rendszerekre.


Frissült a Microsoft mobilos online szoftverboltja, a Windows Marketplace. Számos újítást hozott, ilyen a memóriakártyára való telepítési lehetőség, a "World View" opció , melynek hála olyan alkalmazások is elérhetővé váltak, melyek más régió felhasználói nem láthattak, a VoIP programok mostantól WLAN mellett mobil adatátvitelt is használhatnak, illetve a fejlesztőknek nem kell fizetni az ingyenes alkalmazások teszteléséért. Továbbá az orosz felhasználók és fejlesztők előtt is megnyitotta az online szoftverboltot a Microsoft.

A népszerű Skype szoftver gyártója bejelentette, hogy felhagy a Windows mobil platformjára való Skype szoftver terjesztésével és fejlesztésével. A népszerű VoIP kliens a gyártó állítása szerint nem biztosította a megfelelő felhasználói élményt Windows Mobile platformon, így kukázni kellett a projektet. Ezzel együtt a terméktámogatás is megszűnt, így a jelenlegi felhasználók magukra maradtak e tekintetben.


A Windows új mobil operációs rendszere kapcsán egy olyan hír merült fel, hogy saját készüléket készítenek majd hozzá, melyet az ASUS fog a szoftveróriás számára legyártani. A készülék várható megjelenési ideje 2010 vége, vagy a jövő év eleje. Ide kapcsolódó pletyka, hogy a Windows Phone 7-t több állítás szerint is egy ASUS készüléken demózták az MWC-n.

Az Amazon és a Microsoft kölcsönösen elismerte egymás szabadalmait és elérhetővé tette a másik fél számára, amiért cserébe az Amazon fizet a Microsoftnak. Az Amazonnak főként nyílt forráskódú megoldásai vannak, így a Microsoft ehhez is hozzáférhet, ebből is az állítások szerint a leginkább a Kindle e-olvasója érdekli őket. Arról nem adtak részletes tájékoztatást a felek hogy milyen technológiákat osztanak meg egymással, de valószínűleg jövedelmező lesz mindkét fél számára.

Ingyenesen elérhetővé vált a TCP/IP alapjairól szóló könyv, melyet a hazai leányvállalat megbízásából Petrényi József MVP írt. A hálózatkezelésről szóló könyv a hazai Microsoft TechNet oldaláról ingyenesen letölthető, mely érhető módon próbálja meg elmagyarázni a laikusok számára a TCP/IP alapjait, melyek nem csak Windows rendszer alatt érvényesek.A könyv letöltése a TechNet oldaláról

Aki még nem ismerkedett meg a Microsoft legújabb Windows operációs rendszerével, az most telepítés nélkül kipróbálhatja azt a böngészőjéből, hála a Silverlight technológiának, mely a Smooth Streaming adaptív technológia segítségével zökkenőmentesíti a Windows 7 kipróbálását. A technológia egyszerre figyeli a sávszélességet és a CPU teljesítményét, így e két érték ismeretében változtatja a képminőséget, optimális esetben HD-minőséget produkálva. A kipróbáláshoz csupán egy Internet Explorer 6 vagy annál nagyobb verziószámú böngésző, a Silverlight futtatókörnyezet telepítése és a Virtual Machine Remote Control elnevezésű ActiveX modul telepítése szükséges. A kipróbálásához látogassunk el ide


Megjelent a Microsoft több felhasználó kiszolgálására képes Windows MultiPoint Server 2010-es operációs rendszere. A több munkaállomást kiszolgáló operációs rendszer egyidőben akár 10 felhasználó kiszolgálására is képes, így jelentős megtakarítások érhetőek el mind hardver, mind szoftver oldalon. Nem kell más mint egy kiszolgáló ami a WMPS 2010-t futtatja és a munkaállomások részére monitor, egér és billentyűzet. A rendszer erejét egy Core i7-es processzorral felvértezett gépen demonstrálták, mely képes volt 10 munkaállomáson egyidejűleg egy 720p felbontású HD film lejátszására. A felhasználói oldalon a Windows 7 összes funkciója megtalálható lesz, kivétel az Aero effektek, a Windows Flip, a tálcán lévő előnézeti ablakok, a Windows Media Center valamint a mobil funkcióik.


Az Intel korábbi ígéretéhez híven megkezdte rendszereinek Windows 7-re való átállítását, átugorva a Windows Vista-t. De mint minden, ez sem zajlik zökkenőmentesen egy ilyen nagy vállalatnál sem, hiszen a Windows 7 64bites változata alatt több kompatibilitási gondba is belefutottak az Intel mérnökei. Roy Urbi, az Intel mérnöke szerint ilyen kompatibilitási hiba az Intel 16bites alkalmazások alatt jelentkezik, hiszen ezeknek a natív futtatására nincs lehetőség, újra kell azokat fordítani ha futtatni szeretnék. Megemlíti még a 64bites verzió alatt lévő két Program Files mappát is (32bites és 64bites alkalmazásoknak külön), melyek hibát okozhatnak azon programok esetében, melyek programozásakor a programozó közvetlenül a Program Files mappára hivatkozik. Az Internet Explorer 6-os verziójához is ragaszkodik még az Intel, hiszen számos teszthez elengedhetetlen számukra. Továbbá a Vista alatt debütált, de a Windows 7-re továbbfejlesztett UAC is egy problémaforrás számukra. Természetesen vannak előnyei is az új rendszerre való átállásra, hiszen a 64bites platformnak hála lehetőség lesz több mint 3GB RAM kezelésére is, illetve a technológia újdonságoknak hála a 11 millió dollár spórolást prognosztizál az Intel 3 év alatt.

Frissült a Microsoft alkalmazás virtualizációt biztosító App-V megoldása (4.6), és ezzel egyidőben elérhetővé vált a MED-V 1.0 RC változata is. Az App-V 4.6 támogatja már a 64bites rendszereket kliens és szerver oldalon egyaránt, továbbá a Windows 7 mobil felhasználói számára biztosítja az alkalmazások offline elérését is. Gyorsabb bejelentkezést biztosít az új verzió ha System Center Configuration Manager 2007 R2 SP2 is megtalálható a rendszeren, így a virtuális programok is hamarabb indulnak el. SAN tárolás mellett pedig spórol az erőforrásokkal, megszüntetve a párhuzamosan futó programokat. A MED-V a Windows 7-ben megismert XP üzemmód céges megfelelője.

Előző rész: Heti Windows - 3. rész

3 megjegyzés:

Névtelen,  2010. február 28. 19:47  

Kár hogy nem támogatja a 10.1-es Flash a GMA950-es videokártyát, a legtöbb netbookban ilyen van + enyémben is

Névtelen,  2010. március 1. 19:46  

Sziasztok!

A napokban tesztelés céljából proxy mögött lévő munkaállomásra feltoltam a Microsoft Security Essentials vírusirtót és a legnagyobb megdöbbenésemre, a helyi hálózat beállítását nem veszi át a böngészőből. Ezzel az a baj, hogy így csak manuálisan tudom frissíteni.

Lehet-e a parancsikont úgy módosítani, hogy definiálom már induláskor a proxy beállításait?

Üdv!

Névtelen,  2010. március 1. 20:09  

Hello!

Valószínűleg nem fog menni, mivel a Microsoft az egyszerű felhasználóknak szánja a MSE-t, így a proxy beállítások sem működnek (ezért is nincs benne a programban), több külföldi fórumon is írják hogy nem megy proxyval. Vállalati környezetbe használj normál vírusirtót.

Megjegyzés küldése

Kapcsolat

In4Sane™ Blog © 2013 - http://i4s.hu

Ha kérdésed, problémád, vagy egyéb észrevételed akadna, akkor írj bátran oldalunk email címére, és amint tudunk válaszolunk.

Jelentkezés

Az i4s csapat folyamatosan várja vállalkozó kedvű BLOGGERek jelentkezését az oldal e-mail címén. Ha csak egy kicsit is érdekel a lehetőség, ne habozz, küldj nekünk üzenetet és mi tájékoztatunk a követelményekről és az egyéb részletekről.

i4s infó

Ha a főoldal nem működne, vagy egyéb háttérinformációkra vagy kíváncsi, látogasd meg Twitter csatornánkat az i4s Twitter linkre kattintva. Oldalunkat "lájkolhatod" Facebook-on, valamint "+-olhatod" a Google Plus-on is.
Az oldalon közölt screencastok, illetve videók megtekinthetőek az oldal YouTube csatornáján: i4s YouTube.
A közelgő fontos eseményekre az i4s naptárjából készülhetsz fel.

  © Webnolia - Blogger --> i4s.hu - In4Sane™ Blog © 2008-2015

Vissza a lap TETEJÉRE